A szlovákiai Solymos – Inacovce

Inacovce honlapja

Polgármester: Gabriel Ivanko

Solymos község az 1918-as évekig az Ungvár – megyéhez tartozott. Az 1918-as évek után vegyes állami és adminisztratív területként emlegették. A nagymihályi körzethez 1912-től tartozik. Eddig legrégebbi előkerült írás Solymos községről (latin eredetű, Zsigmond királytól származik az 1417-es évekből) mely írás szerint nem jelenti a letelepülést sem magát a községet, ugyanis léteztek már a XV. és XVII. században is. A község az itteni földurak és fölmunkások alá tartozott, melynek többsége Pálóc és Ruszka községből származott. Ezekben az időkben a községet “Solmos”- ként emlegették.

F.Ulicného régészprofesszor szerint a Solymos elnevezést az itteni sólymok neveléséről kapta, ugyanis itt nevelték a sólymokat, melyek később a királyi vadászatnál játszottak jelenetős szerepet. Megemlítésre méltó a sennai halastó is, melynek egy része rezervátumnak számít. A rezervátum legértékesebb fészkelő és pihenő a védett vízi madarak számára és a leghíresebb állami örökség. A szlovák Inacovce nevet a 20. században kapta. A XVI. és XVII. században az itteni lakosok számára megfogyatkozott. Az 1720-as évek után sok ember ide húzódott, főleg nyugati településekről, Ungvár és Zemplén megyéről. A 18. század elején Solymos – mely sennai mocsaras fekete vizénél fekszik – Barkóczi gróf, majd Vécsey és Szirmay báró tulajdonaként tűnik fel. Az akkori leggyakoribb családi nevek a következők voltak: Estók, Ihnát, Kálai, Palóc, Dzvonik, Kenderes, Duska. A 19. század elején több mint 1000 lakos lakta a területet, majd a 20. század elején 200-al csökkent és később tovább esett. A legtöbben közülük az Egyesült Államokba mentek és ott telepedtek le. A múltban nagy szerepet kapott a kereszténység. A mai napig nincs tudomásunk régről épült vagy megmaradt templomról. A reform időszak alatt Solymos, a 16. században Rebrín kereszténysége alá tartozott, a 17. században pedig Senna alá. A 18. század közepén községünkben rendelkezésünkre állt egy fából készült görög katolikus templom, melynek felszentelésére Szűz Mária halálakor került sor. Jelenleg községünket az új halottasház és az óvoda épülete szépíti. A solymosi kereszténység alá tartoztak: Rebrín, Senna és Szeretva. Majd a 19. században épült görög katolikus templom, mely a mai napig rendelkezésünkre áll, melyben sok tiszteletes fordult meg. Közülük kiemelnénk Csintalan Mihályt (1914- 1999), kinek köszönhetően 1968-tól 1972-ig a templom felújítására is sor került.

A 19. században a római katolikusok Senna alá tartoztak. Az itteni iskolai kezdetekről nem sokat tudunk. Nagy valószínűséggel a múltban a görög katolikus templom mellett létezett iskola is. Még a Csehszlovák köztársaság megalakulása előtt a gyerekek két hagyományos görög katolikus és református iskolában tanulhattak. 1945 után községünkben sor került az elektromos áram, víz, földgáz bevezetésére és községünk megvilágítására.

Forrás: Nagymihályi Zemplén múzeum


Inacovce a Wikipédia oldalán.


Inám – A mézesfesztivál faluja

Inám “Dolinka” Község honlapja

Polgármester: Régi Zsolt

Inám (szlovákul Dolinka) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Nagykürtösi járásban. 2001-ben 513 lakosából 496 magyar volt.

Nagykürtöstől 20 km-re délnyugatra, Balassagyarmattól 10 km-re nyugatra fekszik.

1260-ban “Inam” alakban említik először. A falu Szent György tiszteletére szentelt templomáról már 1291-ben történik említés. A község egykori birtokosai a Keszy, Terjényi, Kováry, Bay és Szoby családok voltak. A 16. század elején Werbőczy Istvánnak állt itt kastélya, amely azonban az idők során elpusztult. Helyét ma is Kastélyrétnek nevezik. 1539-ben királyi adományként a Bolgár család lett a falu egyik birtokosa. Több kúriájuk is állt a faluban. Rajtuk kívül egyebek közt a Buriss, a Rados és a Skerlecz család rendelkezett nagyobb birtokokkal. 1715-ben 13 adózó háztartása volt. 1720-ban 22 a porták száma. 1828-ban 102 házában 612 lakos élt, akik mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel foglalkoztak.
Vályi András szerint “INAM. Magyar falu Hont Várm. földes Ura az Esztergomi Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, fekszik B. Gyarmattól nyugotra két órányira Felso Nyéknek filiája, szoleje jó bort terem, fája mind a két féle van, földgye termékeny, legeloje szoross, gabonáját B. Gyarmaton, borát pedig a Bánya Várasokba szokták eladni.”
Fényes Elek szerint “Inám, magyar falu, Honth vmegyében, közel az Ipolyhoz: 660 kath. lak. és egy borral, fával, gabonával bövölködo határral. Dohányt is termeszt. F. u. az esztergomi káptalan. Ut. p. Balassa-Gyarmat.”
1910-ben 515, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott, ezután a csehszlovák állam része lett. 1938 és 1944 között újra Magyarország része volt. 1948-tól Dolinka a hivatalos neve. Nevezetességei

  • Szent György tiszteletére szentelt római katolikus templomát 1931-ben építették a 13. századi templom helyén neoromán stílusban.
  • Szeplőtelen Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolnája 1908-ban épült.
  • A Sőtér-kúria mai formájában 1870 körül épült eredetileg a Bolgár család barokk kúriája volt.
  • A szőlők között áll egy 1853-ban készített képoszlop a Pieta ábrázolásával.
  • A falu keleti végén álló Nepomuki Szent János-szobor 1797-ben készült.
  • Sőtér Kálmán emlékére évente mézfesztivált rendeznek. A rendezvény méhészeti szakmai előadások, mézverseny, szakvásár valamint szórakoztató műsorok színhelye.

(Forrás: Wikipédia)

“Közös európai építkezés → Európa jövője” c.projekt

“Közös Európai Építkezés – Európa Jövője“ Testvér-Település Találkozó és XVII. Mézfesztivál galéria


A székelyföldi Kápolnásfalu

Kápolnásfalu honlapja

Polgármester: Benedek László

Kápolnásfalu a Központi-Hargita hegység délnyugati előterében, a Nagy-Homoród és Kis-Homoród folyók vízválasztóján, a 13 A. műút mentén, Székelyudvarhelytől 22, Csíkszeredától 30 km-re fekszik. A település tengerszint feletti magassága 875 m.

Első hivatalos írásos emlék az 1722 -ből származó csonka anyakönyv. A terület már a XI-XII. században lakott hely volt. Ezt igazolja a Gyulafehérvári Püspökség levéltárában lévő irat, mely szerint a község 3 aranyat és 60 tízes adót fizetett.

A következő századokban sehol sem találunk feljegyzést, azonban annyi bizonyos, hogy a 150 éves török pusztítás és a protestantizmus terjedésekor a község sok nehéz napot élt át. Fekvésénél fogva, sokszor került portyázó hadak, később az erdélyi fejedelmek átkelő vagy gyülekező katonai hadak útjába, akik állandóan zaklatták, zsarolták az itteni lakosságot. Emiatt a fejlődésnek indult község elpusztult.

Istvánfy plébános 1724-ből származó “Monográfiája” leírja, hogy a falut Bocskay István (1604) telepíti vissza, főleg Csíkból, Gyergyóból, Háromszékről hoz családokat. Ezt ma is igazolni lehet, mert a családnevek megtalálhatók Gyergyóban, Csíkban és Háromszéken (Csíki -Csíkból, Elekes – Háromszékről). A fejedelem intézkedésének célja az volt, hogy a lakatlan, zord vidéken garázdálkodó tolvajokkal szemben biztonságot nyújtsanak az átkelőknek. Innen származik a közelben található Tolvajos-tető elnevezés. Ez a telepítés 3-4 évet vett igénybe, mert a jómódban lévő családok nem szívesen hagyták ott termékeny földjeiket. Később azonban megállták helyüket a nehéz életkörülmények között is. Példásan kivették részüket az összekötő út építésénél, ingyen iga és munka által, habár jobbágyok soha nem voltak.

A XVIII. században, Apafi Mihály idejétől kezdve külön követet küldött a község az Országgyűlésbe, mely kiváltságát megőrizte 1919-ig.

http://kapolnasfalu.ro/upload/Image/erd0506_288k.jpg

A község legelső kápolnája 1710-ben épült, amiről állítólag nevét is kapta, helyében 1797-ben épült a mai templom. 1721. május 13-án XII. Kelemen pápa a Kápolnásfalvi kápolna (templom) javára búcsút engedélyez Szent Péter &e acute;s Pál tiszteletére. 1844-45-ben építette a község a temetői kis kápolnát a Szentkereszt felmagasztalására, ezt a napot máig is ünneplik. A közösségi tudatban, a község nevének eredetét az Orbán Balázs által említett Hargitai kápolna (1622) leköltöztetésének tulajdonítják, annak ellenére, hogy ebben az időben már létezett saját kápolnája (1602-ben már szerepel a nevében).


Kápolnásfalu a Wikipédia oldalán.



A székelyföldi Kissolymos

Polgármester: Nagy Lajos

Kissolymos a Küküllők fennsíkjának közepén, Hargita megye délnyugati részén terül el. A falu neve az 1330-as évek pápai tizedjegyzékében szerepel először Solomus alakban. Apafi Mihály fejedelem új adót vetett ki, a sólyomadót. A Székelyföldön a legtöbb solymár Lövétén, Vargyason, Sófalván és a két Solymoson lakott. Ők szolgáltatták be a fejedelmi udvarnak, a török Portának szánt vadászsólymokat. Falunk neve, akárcsak Nagysolymosé, a solymárokkal és a sólyomadóval hozható kapcsolatba. A legenda szerint két testvér alapította a két falut. Nem tudtak megosztozni az örökölt földek fölött, hát sólymaikra bízták a választást. A nagyobbik testvér madara Nagysolymos völgye felé, a kisebbik testvéré Kissolymos völgye felé repült.

A török időkhöz kapcsolódó legenda szerint a ma is Várhegynek nevezett domb tetején állt Domán török pasa vára, aki a virágok szerelmese volt. Virágoskertje a Rózsásponknak nevezett helyen, a várral szemben volt. Kissolymos munkaszerető lakói földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. A falu lakosságának nagyobb része unitárius, kis számban élnek reformátusok is. Az unitárius templom 1799-1814 között épült. 2000 őszén állattenyésztő gazdáinknak nagy gondot jelentett a vízhiány. Vízhordó edényekkel, kézben cipelték a vizet néhány jó forrású kútról vagy éppen a mezei forrásokról. Simó Benjámin, falunk szülötte, aki Nagyváradon él családjával, megsajnálta szülőfaluja népét, és a falu központjában kutat ásatott. Falunkhoz való ragaszkodásáért díszpolgárrá avatta a faluközösség.

Az egyházi jegyzőkönyvek bizonysága szerint 1760-ban már unitárius iskola volt itt. Jánosfalvi Csoma István 40 évi tanárkodása alatt oly nagy hírre emelte, hogy a Homoród-mente, Segesvár, Szászkézd unitárius népe is ide küldte tanulni fiait. Több jeles ember került ki innen, köztük Mihály János, Udvarhelyszék híres királybírája, Augusztinovics Pál, királyi főkormányi tanácsos, az unitárius egyház főgondnoka. Iskolánk Augusztinovics Pál nevét vette fel, aki nagy pártfogója volt az ifjúság neveltetésének. Jelenleg falunkban óvoda és I-VIII. osztályos iskola működik, 55 diákkal. Karácsonyi, anyáknapi, tanévzáró ünnepélyt szervezünk. Részt veszünk a körzeti szavaló- és matematika versenyeken, gyermekszínjátszó fesztiválokon, ahonnan tanulóink gazdag lélekkel, díjakkal, dicséretekkel térnek haza. Kissolymos egyik jellemzője a vendégmarasztaló sár. Ezért a gumicsizma elterjedése előtt a falu apraja-nagyja sáros időben falábakon járt. Az idős emberek elmesélése szerint nem jelentett nehézséget a falábbal járás. Az első léptek megtanulása után a szülők gyermekeiket falábakra állították. A jól egyensúlyozók önállóan, mások botok segítségével közlekedtek. Nem egyszer megtörtént azonban, hogy a nagy sárba besüllyedt a faláb, s bizony fenékre estek vagy orra bucskáztak. Nem jelentett szégyent letenni a falábakat a templom cintermébe vagy éppen a kultúrotthon előterébe, s ropni a táncot reggelig. Kissolymos sáros, de barátságos. Székely viseletünk népművészeti értéket képvisel. A régi népszokások közül a májusfa állítása és a húsvéti locsolkodás él.

Írták a kissolymosi III-V. osztályosok, Berei Enikő tanítónő segítségével.


Kissolymos a Wikipédia oldalán.